Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter
2011. augusztus 17.

Antibridzs – Visszapillantó a Pécs–FÉSZEK MK-nyolcaddöntőre

– Miért nem játszunk mindig így? – kérdezte valaki a 2011-es Magyar Kupa nyolcaddöntője után. A kérdés még napokig visszhangzott bennem. Szalay Györgynek az volt a gondolata, hogy erről a másik csapatot is meg kellene kérdezni. Legnagyobb örömömre Árvay Gyula, az ellenfél rendszeres bridzsszerzője elfogadta meghívásomat ebbe a közös cikkbe. Lassan készült el, hosszú lett, de talán nem tanulságok nélkül való a történet.
Koltai Gábor
2011. augusztus 15.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (VIII.): Kertes Ottó

A múltidézésben nincs uborkaszezon, nincs nyári szünet, és a „láncreakció” is folytatódik. Kovács László után a „Csalogány utcai bridzsklub” törzstagjáról, Kertes Ottóról szól a mese. Talán már említettem, hogy ebben a sorozatban nem tűztük ki célul, hogy feltétlenül minden elismert, sikeres játékos szerepeljen benne a múltból. Ahhoz sokkal több tér, idő és főleg több információ kellene. Sajnos sokan ki fognak maradni olyanok, akiknek az említettek mellett lenne a helyük, de nem tudtuk felkutatni egyetlen jópofa partijukat sem. (A kép negyven évvel ezelőtt a nyári keszthelyi verseny szünetében készült)  
Gál Péter
2011. augusztus 13.

A bridzs nagy

Www.BridgeBig.com   Új bridzselő hely van születőben. Az ötlet Hollandiában született. Megirigyelve a póker internetes világsikerét, két fiatal, Nira Talová és René de Waele, megpróbál valami hasonlót a bridzs játékkal kapcsolatban. A terv sok sok pénzdíjas verseny és ez sehol sem minösül tiltott szerencsejátéknak. Zia Mahmood, egy igazi „elit” játékos, elvállalta az ügy népszerüsítését.
Scharnitzky Péter
2011. augusztus 6.

Egy kis csabai – Négy parti a piliscsabai versenyről

Idén is népes mezőnyt sikerült kicsábítania Kerényi Istvánnak Piliscsabára. A 86 pár három körben küzdött meg egymással. Számos válogatott játékos emelte a verseny rangját, és szerencsére akadt néhány olyan pár is, amelynek ez volt az első megméretése a versenybridzsezők között. A helyszín az étterem beázása miatt változott, mégpedig előnyére. Remélem, jövőre is sikerül megtartani ezt az aulát. A sokkal tágasabb térben kényelmesen elfért volna akár még több asztal, és zsűriként is könnyebb dolgunk volt eljutni a kérdéses asztalokhoz. Szerencsére csak kevés alkalommal volt szükség a beavatkozásunkra.
Kovács András
2011. július 20.

Családi album – Csapi: apámról

(Amit már Homonnay Géza könyvében megírtam: Fiatalon megözvegyült apai nagyanyám két fia felneveléséhez a 30-as években az akkoriban divatos bridzsszalon háziasszonyaként kereste meg a mindennapit. A szalon télen a Belvárosi Kávéházban, nyáron pedig margitszigeti Casinóban működött – és nagy népszerűségnek örvendett. A fiúk segédkeztek, de csak az egyiket kapta el a gépszíj: a Lacit (édesapámat) – ha nem voltak meg, ő ült be negyediknek, pillanatok alatt túljátszva az odajárókat.)
Mezei Katalin
2011. július 18.

Fekete tengersz(l)emek – Két zsűriparti

Az albenai ifjúsági Európa-bajnokságon elkezdődött az U20-asok versenye is, így az eddigieknél is sűrűbb a programunk. Azért megpróbálom viszonylagos rendszerességgel közvetíteni a történéseket. Szombaton a lányok franciák elleni 32 leosztásából kettő is zsűri előtt végezte.
Koltai Gábor
2011. július 11.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (VII.): Kovács László

Nyáron is folytatjuk a múltidézést, de most egy kis helycserével, Kovács Misit Csapi, vagyis Kovács András helyettesíti egy alkalommal. Mivel nemrég emlékezett meg a rovatunk Ottlik Gézáról, a bridzsmesék sorozat csak barátjával és partnerével, Kovács Lászlóval folytatódhat.    
Gulyás Dániel
2011. július 8.

Az egyiknek sikerül… – Pillanatok a poznani nyílt Eb-ről

Ahogy a dal is mondja: közülünk az egyiknek sikerült (Csehó–Szabó, Grezsa–Zsák), kettőnek nem. Aki bejut az A csoportba, jó eséllyel rájátszásba jut, aki nem, az véres küzdelem után valószínűleg hazamegy a poznani nyílt csapat Eb-ről. Hogy végül miért maradtunk le az A-ról? Egy másik klasszikust idézve: rossz játékkal, rossz licittel, jó játékkal és jó licittel.
Kuttner György
2011. június 21.

Ottlik Géza: Visszatekintés az I. oszt. párosbajnokságra (1971)

Másodközlés. Első ízben is a Bridzséletben jelent meg a cikk – negyven évvel ezelőtt, papíron. A szerző az önként vállalt passzív ellenállását a magyar nyelvű bridzsírásaiban is képviselő Ottlik Géza. Szépprózát is keveset írt, a Bridzséletbe még kevesebbet. Ezúton adjuk közre az 1971-es párosbajnokság győztesének korabeli, a versenyre visszatekintő írását. És mellétesszük bridzstörténeti rovatunk tagjainak Ottlik-idézését.  
Scharnitzky Péter
2011. június 8.

Utazás a turista osztályon – IMP II.-III. osztály 8. forduló

Véget értek a turista osztályon utazók kalandjai egy szlemekben bővelkedő játéknappal. Éles gémekből sem volt hiány, ami kedvezett azok számára, akik megpróbáltak IMP-ket generálni. Többnyire sikerült nekik, de nem mindig a megcélzott oldalon.